Elérhetőségek
Cím: 4030 Debrecen, A Hosszúpályi úton balra az Állatotthon táblánál
Telefonszám: 70/2656108
Mobil: 70/2656108
Kapcsolattartó neve: Bíró Éva
Bemutatkozás
2004.01.05-én megalakult az "Együtt Az Állatokért" Állatvédő Közhasznú Egyesület Debrecenben.
Ránk bízva ezzel a megyeszékhely kisállatait, állatbarátainak sorsát, mert Debrecenben ez idáig nem létezett olyan szervezet, mely a kiszolgáltatott, éhező, szenvedő állatok helyzetére, sorsuk alakulására megoldást talált volna.
Egyesületünk célja létrehozni egy olyan állatotthont, ahol a sokat szenvedett állatok visszanyerhetik az emberekbe vetett hitüket és biztonságban, szeretetben élhetik le hátralévő életüket vagy találhatnak szerető gazdikra. Valamint az elfogadhatatlan körülmények között tartott állatok védelme, felkutatása és az állatok kínzásának megakadályozása.
Hisszük, hogy itt az ország második legnagyobb városában is sok állatszerető ember van, akik tagként mellénk állva segítenek abban, hogy hatékonyan vehessük fel a harcot céljaink megvalósításáért.
Szerintünk a szülők nagy szerepet játszanak abban, hogy gyermekeink időben megtanulják, hogy az állatok ne szenvedjenek, hogy ők is szeretni való lények, és ezt tiszteletben tartsák.
A felnőtt társadalom és közvetlenül a szülők példaértékű modellt adhatnak a gyerekeiknek arról,hogyan kell bánni az állatainkkal,hogyan kell szeretni őket, hogyan kell őket felelősséggel felvállalni és gondozni. Talán itt Magyarországon is felnőne egy generáció, akik már megfelelő állattartási kultúrával rendelkeznének és ezt később tovább tudnák adni az utánuk következő generációknak is. Csak most tűnik még ez lehetetlennek, de más fejlettebb országokban már ez megvalósulni látszik. Tennünk kell érte és mi is el fogunk érni odáig talán egyszer, hogy ne legyenek kóbor, kiszolgáltatott állatok az erdőkben, az utakon a közterületeken, hanem biztonságban, szeretetben élje minden megszületett állat az életét.
